Kategória: Haladóknak

“Játszani is engedd” – szeretjük az új Divit

A Page Builder (“lapépítő” ?) sablonokat lehet nagyon szeretni és nagyon utálni is. Kétségtelen, hogy látványos, egyedi oldalakat lehet összerakni velük, de a rugalmasságért cserébe minden apróságot be kell állítani, azaz rém sokáig tarthat, amíg tényleg elkészülünk, a tetejében állandóan el kell menteni és meg kell nézni kívül, hogy mit csináltunk.
Legalábbis így volt eddig. Most viszont itt a Divi 3.0.

Memóriaproblémák: így kerüld el az oldalad leállását!

Lassú a weboldalad? Ha az alábbihoz hasonló hibaüzeneteket kapsz a WordPresstől:
Fatal error: Out of memory (allocated 12235111) (tried to allocate 76112 bytes)
akkor a weboldalad memóriaproblémákkal küzd. Ezt kezelned kell, különben a látogatók elpártolnak tőled, majd előbb-utóbb a Google is kevesebb látogatót küld az oldaladra.

Visual Composer – biztonsági frissítés

Az Envato Team bejelentette, hogy a WP Bakery által készített “húzd-és-vidd” bejegyzésszerkesztő (vagy ahogyan többen ismerik: page builder), a Visual Composer kódjában biztonsági hibát fedeztek fel. A 4.7.4. verzióban ezt javították, tehát ha korábbit használsz, akkor mindenképpen frissítsd a bővítményt. Megmutatom, pontosan hogyan tudod ezt megtenni.

Bankkártyás fizetés WooCommerce webáruházhoz – 5 perc alatt, banki szerződés nélkül

Sajtóközlemény
A Barion integrálta e-pénz és bankkártya-elfogadási rendszerét a WordPress platform legnépszerűbb e-kereskedelmi rendszeréhez. Ha WooCommerce webáruházat üzemeltetsz, ezentúl villámgyorsan, rendkívül alacsony jutalékok mellett és személyes banki szerződéskötés nélkül tudod bevezetni a kártyás fizetést.

Mobilosítunk! – 4. rész: Bővítményekkel is megoldhatod

A mobilosítási sorozat negyedik, befejező részéhez értünk. A korábbi részekben először elmondtam az alapokat, azután arról volt szó, hogy elegendő-e, ha reszponzív a sablonod, majd bemutattam, milyen lehetőségeid vannak a weboldalad mobilbaráttá tételére. Ma pedig végigvesszük a legjobb WordPress bővítményeket, amelyek segíthetnek abban, hogy a weboldalad minden eszközön tökéletesen jelenjen meg, és kényelmes legyen rajta az olvasás és a navigáció.
Ez a bejegyzés csak klubtagok számára olvasható.
Klubtag szeretnél lenni? Kattints ide a feltételek elolvasásához és a jelentkezéshez »
Klubtag vagy? Lépj be itt:
Bejelentkezés »

Mobilosítunk! – 3. rész: Így neveld a sárkányodat

Tegnap tehát eljutottunk odáig, hogy ha nem akarod, hogy a weboldalad megtalálható legyen a mobil eszközökről indított keresésekben, akkor nincs semmi dolgod. Nem, a Google nem fog kitiltani emiatt az internetről… Viszont az igaz, hogy az okostelefonokon és a tableteken nem fogsz szerepelni a találati listában. Akár tetszik, akár nem – egyre többen használják ezeket az eszközöket.
Ha kimaradsz, lemaradsz.

Hasznos magyar kiegészítők a WooCommerce-hez

Ha akarsz egy webáruházat WordPress alapon, akkor hallgass rám (és azokra, akik szintén így szavaztak): használd a WooCommerce bővítményt! Sok-sok kísérletezés és próbálkozás után elmondhatom, hogy nincs nála jobb. Mostanra olyan hasznos és ingyenes kiegészítők is készültek hozzá, amelyek megkönnyítik az életedet – és már nemcsak Amerikában, hanem nálunk is működnek.

Export-import finomságok

Többször volt már szó WordPress weboldalak költöztetéséről (a legteljesebb összefoglalót itt találod; ha pedig a Google blogszolgáltatójából, a Bloggerből szeretnél váltani, akkor ezt olvasd el), de az élet a legjobb blogger, feldobja újra a fontos témákat. Néhány apró, de lényeges tudnivalóval egészítem ki most a fenti bejegyzéseket, amelyekről jó, ha Te is tudsz.

Mit tud a WooCommerce webáruház? – 2.

A WooCommerce webáruház bővítményről szóló sorozat második részében bemutatom a bővítmény főbb funkcióit, tulajdonságait – egyrészt azokat, amelyek az ingyenes alapváltozatban vannak, másrészt azokat, amelyeket fizetős kiegészítőkkel lehet elérni.

Woo, de jó sablonok és webáruház! – 1. rész

A WooCommerce webáruházról szóló sorozatunk első részét olvashatod. És hogy hogy jönnek ide a sablonok? Úgy, hogy mielőtt belevetnéd magad a webáruház beállításába és termékekkel való feltöltésébe, először döntened kell a kinézetről. Mert nem mindegy a sablon. Természetesen a WooCommerce a legtöbb (akár ingyenes, akár fizetős) témával gond nélkül együttműködik, de a képességeit akkor tudod igazán kihasználni, ha eleve “WooCommerce-kompatibilis” sablont választasz.

Érkezési oldal WordPressben húzd és vidd módszerrel

Ha belefáradtál abba, hogy rengeteg munkát kell beleölnöd egy normálisan kinéző, hatékony érkezési oldal vagy értékesítési oldal létrehozásába, akkor a WordPress Marketer Plugin nevű bővítménynek örülni fogsz! Igaz, fizetős, de csak egyszer kell kiadnod érte 97 dollárt (mai árfolyamon kb 21.000 Ft-ot), és soha többé nem kell kínlódnod ezzel a munkával, vagy megfizetned valakit, hogy végezze el helyetted.

Ügyfélvélemények csinos megjelenítése

Akár tanácsadóként dolgozol, akár valamilyen terméket vagy szolgáltatást kínálsz, erős fegyvertény, ha vannak elégedett korábbi vevőid, ügyfeleid, akik szívesen nyilatkoznak szakértelmedről, és hogy miben javított az életükön az, amit Tőled kaptak. Ne hagyd ki ezt a lehetőséget, kérj elégedett vevőidtől véleményt! Ezeket csinosan megjelenítheted a Testimonials Solution nevű bővítménnyel.

WordPress tartalmak költöztetése – online tréning

Muszáj némi személyes mentegetőzéssel kezdenem ezt a bejegyzést, mivel már délelőtt meg akartam jelentetni – csakhogy őszi szünet van, és a saját négy fiamon kívül itt voltak ma az öcsém gyerekei is. Hét fiú, öttől tizenöt éves korig… ugye, nem kell tovább magyaráznom, miért csak most jutottam el odáig, hogy nekiüljek ennek a cikknek? 🙂
Tehát a mai téma:
Ha tárhelyet kell változtatnod, vagy ha egy (ingyenes) blogszolgáltatótól szeretnél átváltani saját WordPress oldalra, akkor hasznos lesz számodra az alábbi bejegyzés. Hogyan kell átköltöztetni egy blogot?

Korlátozott ideig elérhető oldalak készítése

A WordPress már régen jóval több, mint blogmotor – rengeteg olyan sablon tölthető le vagy vásárolható hozzá, amellyel professzionális kinézetet adhatunk WordPress alapú oldalunknak, és rengeteg olyan bővítménnyel szerelhetjük fel, amelyekkel valódi pénztermelő gépezetté alakíthatjuk weblapunkat. Lássunk most egy ilyet!

Betöltés...

Ha először jársz nálunk…

Feliratkozás blogértesítőre

Tartalomjegyzék

Válassz a bejegyzések közül az alábbi témák szerint, vagy használd a fenti keresőmezőt!

Kiemelt ajánlat

WP-Suli szolgáltatások

PagonyMédia szolgáltatások

WordPress tárhely

A WordPress igényeire optimalizált tárhely

Csatlakozz Facebookon!

Rajongóink speciális ajánlatokat kapnak, és elsőként értesülnek újdonságainkról.

Szeretettel várunk!

Ajánlott sablonok, bővítmények

Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás