Címke: blog

Ha elölről akarod kezdeni: régi weboldal archiválása

Előfordulhat, hogy le akarsz törölni egy weboldalt, de azért nem szeretnéd, ha teljesen az enyészeté lenne. Ki tudja, hátha egyszer mégis szükség lesz rá? Szerencsére a WordPress oldal könnyen archiválható, csak az alábbi néhány lépést kell végigcsinálnod.

Így lesz különleges a saját hivatkozásod

Bevallom, néha “nem teljesen tudatos” (enyhén szólva 🙂 ), ahogy az új WordPress funkciókat megtanulom. Időnként kell egy-egy véletlen felfedezés, mint az alábbi esetben is. Sőt, igazából először azt hittem, ez csak abban a sablonban működik, amelyben Erzsébet kolléganőm mutatta. Pedig nem…

RSS, PushCrew, Newsletter – blogértesítők automatizálva

Majdnem 7 éve már, hogy először írtam a blogértesítők küldésének módjairól. Már akkor is rendelkezésre állt az RSS formátum (azóta is használja minden blog, akár tudsz róla, akár nem), bár az RSS olvasóprogramok (pl Google Reader) jelentősen vesztettek a népszerűségükből. A hírleveleket sokan sokszor eltemették már, pedig a tapasztalat azt mutatja, hogy még mindig hatékonyak – viszont megjelentek új eszközök is, amelyek egyre népszerűbbek.

Vírusirtás a honlapodon – alapfokon

Nincs annál bosszantóbb, mint amikor a gondosan elkészített honlapodat vírusok, férgek, “malware”-ek (azaz rosszindulatú kódok) fertőzik meg. A legtöbb honlaptulajdonos nem is érti, mi a csudának van értelme az ő honlapját feltörni, hiszen ő csak blogol a cickányok nászáról, miért érdekes ez egy hackernek? Csakhogy a malware-ek (és azok fejlesztői) valójában nem a blogod fölött akarják átvenni az irányítást, hanem kapuként használják ahhoz, hogy a tárhelyszolgáltatód szerverének erőforrásait kihasználva támadást indítsanak egy érzékeny (például banki) weboldal ellen.

Menük a WordPressben – újratöltve

Nem először írok a menükről, de úgy néz ki, nem is utoljára – mindig előjönnek ezzel kapcsolatban újabb kérdések, igények, és lehetőségek is. Közel hét éve (ahogyan a “Menüpontok a WordPressben” című cikkben írtam le) még változókat kellett beírni a menüpontokat kiíró kódba, nem sokkal később a 3.0 verzió elhozta a saját menük létrehozásának lehetőségét (ez azóta sem változott sokat, legfeljebb abban, hogy ma már minden sablon támogatja), azután írtam a menükészítés logikájáról is. De van még jó néhány finomság.

Segítség! Nem működik a honlapom!

Nem működik, eltűnt, összeomlott, nem tölt be… Ahogy azt mondani szokás, “ha minden egyes ilyen e-mailért kaptam volna tíz forintot, ma már miliomos lennék…” Félre ne érts: nem akarom lekicsinyelni a problémát, tudom, milyen gyomorszorító érzés arra ébredni, hogy a pörgősnek szánt kampányod legfeljebb a sírjában forog (bocs), mert a weblapod nem tudja kiszolgálni a vásárlókat; de még egy “átlagos blog átlagos napján” is meglehetősen idegesítő, ha egyszer csak nem működik, ami addig működött.

Többnyelvű weboldalak WordPressben

Többnyelvű weboldalt alapvetően kétféleképpen lehet készíteni, az egyik módszer egy “többnyelvűsítő” bővítmény (például a WPML) használata, a másik az, hogy minden nyelvhez külön weboldalt készítünk. Utóbbira egy jó példa a bakolegal.com (az ennél látható „sok zászlós” nyitóoldalt természetesen nem feltétlenül szükséges elkészíteni, főleg, ha csak két nyelvről van szó). Milyen előnyei és hátrányai vannak a két megoldásnak?

SSL tanúsítvány beállítása WordPressben

Az előző cikkemben röviden bemutattam, mi az az SSL tanúsítvány, mire való, és hogyan lehet hozzájutni. Azonban az még nem elég, ha be van kapcsolva a tanúsítvány a tárhelyeden – ha már létezik egy ideje a weboldalad, akkor meg kell tenned néhány további lépést, hogy “kizöldítsd” az egészet. (A tanúsítvány telepítéséről és bekapcsolásáról itt nem írok – ha a tárhelyszolgáltatód nem csinálja meg Neked, akkor nézd meg a cPaneles beállításról ezt a videót.)

Búcsú a régi designtól

Ideje volt – de azért picit fáj elengedni a régi sablont 🙂
Egy ideje tervezgettem már, hogy sablont cserélek, valami modernebbre, hiszen ezt nem tettem meg 2011 óta. (Érdekesség: már akkor is figyelni kellett a telefonos megjelenésre, pedig hol volt még akkor a reszponzivitás!)
A fejléc, az oldalsáv és a lábléc azért maradt kb olyan, mint volt, illetve a következő napokban még fogok itt-ott finomítani rajta (fordítás, ahol kell, némi css belepiszkálás. ilyesmi), de nagyjából készen van.

Az SSL tanúsítványról röviden és egyszerűen

Az SSL tanúsítvány azt jelzi, hogy a weblap és a látogatója közötti adatforgalom titkosított csatornákon keresztül történik, és így illetéktelenek nem tudnak ebbe “belehallgatni”. Meglétét egy weblapra kívülről ránézve úgy látod, hogy a weblap linkje https-sel kezdődik sima http helyett, valamint egy kis zöld lakat és a “Biztonságos” szó is látszik a böngésző címsorában (lásd pl https://uk.godaddy.com/).

Teszteltük a Mikulás-kiadást – WordPress 4.7

Ezúttal nem a leggyorsabb akartam lenni, hanem a legalaposabb – végigpróbáltam a WordPress legújabb verziójának érdekességeit, hogy első kézből származó tapasztalatokat adhassak át Neked.
Ahogyan ígérték, december 6-ára pontosan megérkezett a WordPress legújabb, a hagyományok szerint egy legendás jazz-énekesnőről, Sarah “Sassy” Vaughanról elnevezett verziója, és a magyar fordításra is csak egyetlen napot kellett várni. A szokásos videó végigszalad az újdonságokon.

Itt a legfrissebb: WordPress 4.6 “Pepper”

Számomra meglepetést okozott, hogy máris itt az új nagyverzió; de aztán ráébredtem, hogy az előző áprilisban jött ki, és az, hogy ezt mindössze két cikkel ezelőtt írtam meg, pusztán arról mesél, mennyire tele voltunk munkával az elmúlt hónapokban. Április egy perccel ezelőtt történt! 🙂 De most augusztus van, és megint egy kicsit kényelmesebb, szebb és gyorsabb lett a WordPress az új, 4.6 sorszámú változattal, amelynek névadója (a hagyományoknak megfelelően) egy újabb jazz-szaxofonos, Park Frederick “Pepper” Adams III.

Új nagyverzió: WordPress 4.5 “Coleman”

Ebben a pillanatban, ahogyan ezt a cikket írom, még csak az angol nyelvű változat jelent meg, így egyelőre nem tudok beszámolni arról, hogy vajon simán lezajlik-e a frissítés, vagy külön oda kell figyelni bizonyos dolgokra. Mostanában nem szokott gond lenni, így remélhetjük, hogy ezúttal is sok örömet okoz majd a WordPress új, 4.5 sorszámú változata, amelyet (a hagyományokhoz híven) a legendás jazz-szaxofonosról, Coleman Hawkinsról neveztek el.

WordPress Biztonsági Est

Már sokszor és sok mindent írtunk a WordPress biztonságról, de senki nem tud többet erről a témáról, mint Csermák Szabolcs, az “Etikus Hacker”, aki a weboldalán és a Facebook oldalán is rendszeresen osztja meg tanácsait a témáról. Most egy élő rendezvény keretében hallhatjuk tőle, hogy mit és hogyan érdemes tennünk.

Betöltés...

Ha először jársz nálunk…

Ne maradj le, iratkozz fel!

Tartalomjegyzék

Válassz a bejegyzések közül az alábbi témák szerint, vagy használd a keresőt!

Kiemelt ajánlat

WordPress tárhely

A WordPress igényeire optimalizált tárhely

Csatlakozz Facebookon!

Rajongóink speciális ajánlatokat kapnak, és elsőként értesülnek újdonságainkról.

Szeretettel várunk!

Ajánlott sablonok, bővítmények

Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha a "Rendben" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás