Címke: konferencia

Social Media 2015

A közösségi média évek óta a legolcsóbb, és – ha megfelelő hozzáértéssel és ügyességgel kezelik – a leghatékonyabb marketingeszköze a kis- és középvállalkozásoknak.
A Facebook és a Google azonban szinte követhetetlen gyakorisággal változtatják a megjelenés és a felhasználók elérésének feltételeit. Ha pedig nem követjük az új szabályokat és lehetőségeket, a hatékonyság drasztikusan csökken. Ki kell tűnnünk a tömegből, hiszen már minden versenytársunk is jelen van ezeken a felületeken, az emberek pedig egyre kevésbé érdeklődőek. Rugalmasnak, leleményesnek és nagyon hozzáértőnek kell lenni, hogy a lehető legjobban használjuk a közösségi oldalakat üzleti célokra, értékesítésre, ismertség növelésére.

Webáruházi trendek 2015

A 2015-ös év webáruházi trendjeit alapvetően befolyásolni fogja a vasárnapi zárva tartás március közepi életbe lépése. Szakértők egybehangzó véleménye szerint a rendelkezés egyértelműen a webáruházaknak fog kedvezni.
2014-ben a webáruházak forgalma egy év alatt majd 30 %-kal növekedett. A növekedés idén még nagyobb tempót vehet.

Betöltés...

Ne maradj le, iratkozz fel!

Kérlek, válaszd ki, hogy napi egy, vagy
heti egy blogértesítőt
kérsz.

Ha elfogadod, hogy egyéb hírleveleket is küldjek WordPress és webdesign témában, illetve szintén témába vágó ajánlatokat, akkor kérlek, ezt is jelöld be.

A feliratkozáshoz mindenképpen el kell fogadnod az Adatkezelési tájékoztatót (a hírlevelet azonban nem kötelező kérned).

Tartalomjegyzék

Válassz a bejegyzések közül az alábbi témák szerint, vagy használd a keresőt!

Kiemelt ajánlat

Itt vegyél Divi sablont :)
X affiliate link, jutalékot kapunk belőle

WordPress tárhely

A WordPress igényeire optimalizált tárhely
X affiliate link, jutalékot kapunk belőle

Csatlakozz Facebookon!

Rajongóink speciális ajánlatokat kapnak, és elsőként értesülnek újdonságainkról.
 

Szeretettel várunk!

 
Csatlakozz Facebookon!

Ajánlott sablonok, bővítmények

X affiliate linkek, jutalékot kapunk belőlük