Lassan véget ér a nyár (sajnos nem volt túl sok napsütéses napja), és szeretném újra felvenni a ritmust: hamarosan új köntösben jelentkezik a WP-Suli, de nemcsak a külcsín, a belbecs is tartogat újdonságokat. Akik figyeltek mostanában, láthatták azt is, hogy kampányoltam a MarketingMedve mellett – természetesen, hiszen az én szolgáltatásom, az Online WordPress Tanfolyam is bekerült a MedveCsomagba.  A két téma szeptember 3-án találkozik majd 🙂 Ekkor tartjuk ugyanis a szezonnyitó WP-Suli Pikniket!

A Piknik célja részben az, hogy lehetőséget nyújtson a MedveCsomag-tulajdonosoknak, hogy aktívabban bekapcsolódjanak a szakmai blog életébe. Javaslom nekik, de egyben minden olvasómnak, hogy jöjjön el erre a találkozóra, hiszen itt fogom először bejelenteni azokat az újdonságokat, amelyek ezentúl elérhetőek a WP-Suli oldalon – lesznek olyanok, amelyeket csak klubtagok vehetnek igénybe, és lesznek olyanok is, amelyek bárki számára nyitottak.

Némileg változik, és egyben erősödik a Facebook szerepe a WP-Suli életében. Mostantól bizonyos dolgokról csak a Facebook oldal követői hallanak, vagy legalábbis ők hallanak először, így ha még nem vagy követőnk, csatlakozz Facebook-on is! (Így remélhetőleg többen megjegyzik a WP-Suli mögött álló cég nevét 🙂 )

Várok tehát minden WordPress iránt érdeklődőt egy egész napos vidám együttlétre, csodálatos környezetben, szabadidős programokkal, családi szórakozási lehetőséggel – azaz itt

hirdetés
Online WordPress Tanfolyam - Hamarosan nyitunk!

 

a WordPress Piknik!

 

Mikor lesz?

2011. szeptember 3-án, szombaton, délelőtt 11-től délután 18 óráig.

Hol lesz?

A Szentendrei-szigeten, Budapesttől 40 km-re, egy lovardában.

Mit fogunk csinálni?

  • “Forró Szék” – egyenként minden résztvevővel megbeszéljük, hogy kinek milyen tervei vannak a WordPress weboldalával, és együtt ötletelünk, hogy hogyan tehetnénk őt sikeresebbé – mindenkire sor kerül, és az ő idejében csak vele foglalkozik, csak rajta gondolkozik mindenki!
  • “Hideg Láb” – ha meleg lesz (ami esélyes, mert a nyár ilyenkor szokott vihogni egyet a markába 🙂 ), a lábunkat a Dunába, vagy a medencébe lógathatjuk, a belső részeinket pedig jeges teával, sörrel, fagyival locsolgathatjuk;
  • “Okos Fej” – kötetlen, de hatékony formában megbeszéljük a felmerülő kisebb-nagyobb kérdéseket a WordPress oldalak működésével, trükkjeivel kapcsolatban;
  • “Laza Test” – na jó, tudom, ez egy kicsit furán hangzik… 🙂 – de a lényeg, hogy nem szakadunk bele a munkába, csak lazán, szabadon, azaz lesz bőven időnk kenuzni, íjászkodni, sétálni, lovagolni, bográcsozni, vagy csak heverni a fűben a gyönyörű tájat bámulva!

Ki vehet részt?

Mindenki, aki akar!

Mennyibe kerül?

Klubtagoknak ingyenes;

Klubtagok családtagjainak ingyenes;

MarketingMedveCsomag-tulajdonosoknak ingyenes;

MarketingMedveCsomag-tulajdonosok családtagjainak ingyenes;

mindenki másnak 1.000 Ft / fő.

 

Aki augusztus 31-ig jelentkezik klubtagnak, és az őszi negyedévre vonatkozó tagdíja eddig a napig be is érkezik hozzánk, az már klubtagként, tehát ingyenesen jöhet! Kattints ide, ha klubtag akarsz lenni! (új ablakban nyílik)

Nincs még MedveCsomagod?! De hiszen alig több, mint tízezer forintért többszázezer forintnyi valóban értékes holmihoz juthatsz hozzá általa! (Csak három példa: Tonk Emil Üzleti Patikája, a MarketingMérnök Listaépítő Verziója no és persze az én Online WordPress tanfolyamom…) Kattints ide és vedd meg gyorsan! (új ablakban nyílik, az ingyenes ajándékok oldalára fogsz érkezni, és fent a MarketingMedve 2 fülre kell kattintani a vásárláshoz)

 

Mit tartalmaz a WordPress Piknik részvételi díja?
(azaz mit kap ingyen minden klubtag és minden MedveCsomag-tulajdonos?)

  • személyes találkozás velem 🙂
  • részvétel a WordPress konzultációkon;
  • evezés a Dunán;
  • íjászat kipróbálása oktatással;
  • finom jeges tea minden mennyiségben.

(Külön díj ellenében lehet lovagolni, illetve bográcsos ebéd rendelhető 500 Ft / fő áron.)

 

Gyere el Te is,
vegyél részt a szezonnyitó WordPress Pikniken,
tanulj, pihenj, szórakozz velünk, és hozd el a családodat is!

 

Ha csatlakozol hozzánk, kérlek, az alábbi űrlapon jelezd részvételi szándékodat:

[contact-form 5 “Piknik”]

 

Szeretettel várlak!