A WordPress legújabb, 3.5-ös sorozatszámú verzióját Elvin Jones amerikai dobos emlékére “Elvin“-nek keresztelték, de alighanem ez a legkevésbé fontos információ. Sokkal lényegesebb, hogy – amint arra már sokszor felhívtam a figyelmet – mindenképpen frissítsd a motorodat, hiszen az új verzió nemcsak szebbé és jobbá tette kedvenc tartalomkezelőnket, hanem számos hibát és biztonsági rést is javított. Nem utolsósorban pedig a keresők büntetésbe helyezhetik a weblapodat, ha azon elavult CMS fut, sőt, akár a tárhelyszolgáltatód is letilthat a szerveréről.

Frissítés előtt ne felejtsd el a szokásos biztonsági, elővigyázatossági tennivalókat (lásd részletesebben a “Frissítsünk, de okosan” című cikkben), mindenesetre nálam gond nélkül lefutott a frissítés, és minden a legnagyobb rendben dolgozik tovább.

Előfordulhat azonban, hogy olyan bővítményt használsz, amely a korábbi WP verzióval rendben működött, ezzel viszont összeakad és hibát okoz. Ilyenkor ne ess pánikba, hanem kapcsolj ki minden bővítményt, nézd meg, hogy így stimmel-e, és ha igen, akkor kezdd el egyesével visszakapcsolni a bővítményeket, és mindegyik után ellenőrizd, hogy jó-e még a rendszer. Ezzel a módszerrel hamar kiszúrhatod a hibás bővítményt. Ha ez nem annyira fontos, akkor egyelőre hagyd kikapcsolva. Ha valóban általános a hiba, a WordPress többmilliós nemzetközi felhasználótábora nagyon gyorsan észreveszi és szólnak a fejlesztőnek, ő pedig hamarosan kijavítja és küldi a fissítést. Ha fontos bővítményről van szó, és nincs időd kivárni, amíg megjön a frissítés, akkor nincs más hátra, keresned kell az adott feladatra egy másik bővítményt a WordPress.org hivatalos oldalon.

 

hirdetés
Online WordPress Tanfolyam - Hamarosan nyitunk!

Gondot okoz számodra a frissítés? Félsz, hogy elrontasz valamit, hogy eltűnnek a tartalmaid, vagy összeomlik a weboldalad? Ne aggódj, segítünk! Ha még nem ismered karbantartási szolgáltatásunkat, nézd meg, mit kínálunk Neked mindössze napi 80 Ft-ért! »

 

A WordPress 3.5 újdonságairól nem írok bővebben, csak beillesztem ide az (angol nyelvű) bemutató videót, illetve alább azt a képet, amelyet frissítés után láthatsz a Vezérlőpultodon, és amely minden lényegesebb újdonságról tájékoztat.

 

 

WordPress 3.5