A közelmúltban kétségbeesetten írt az egyik ügyfelem, hogy frissítette a WordPresst, és teljesen szétesett az egész oldala. Első ránézésre nem is tudtam, mit mondjak – éppen egy nappal voltunk csak a verziófrissülés után, és nem ő volt az első, aki rendellenes működésre panaszkodott. Úgyhogy először azt javasoltam: töltse le és telepítse az eggyel korábbi változatot, és várjon pár napot, hátha elég sokan szólnak az Automatticnak, és ők kijavítják, ami hiba most becsúszott. De aztán beléptem inkább a Vezérlőpultjába, és… 🙂

És az alábbi levelet írtam neki:

Ne csinálj semmit, megjavítottam. Nem a WP-vel volt a gond, hanem a bővítményekkel, ahogy sejtettem is.

A megoldás ilyenkor az, hogy ki kell kapcsolni az összes bővítményt, és ha úgy működik, akkor egyesével visszakapcsolni őket, és amikor elromlik, ott a bűnös. A Ti esetetekben erre nem is volt szükség, ránézésre láttam, hol a gond. Mi a búbánatnak van fent három Facebook Like plugin, és mindegyik bekapcsolva??? Aztán csodálkozol, hogy szétesik az oldal? EGY kell csak, és az a bejegyzések alján jelenítse csak meg a Tetszik gombot meg az arcokat, máshol ne. A bejegyzések teteje is szét volt csúszva a felső Like-tól.

Egy feladatra csak egy bővítményt szabad feltenni, és ha az nem jó, ki kell kapcsolni és letörölni, mert az egy feladatra szánt különböző bővítmények ezer százalék, hogy összeakadnak egymással, hiszen ugyanazt akarják csinálni egyszerre többen. És az eredmény egy fals hibaüzenet, mint egy másik ügyfelemnél, aki épp ma szenvedett ugyanezzel, vagy egy szétcsúszott oldal, mint Nálatok.

Gondolom, azért raktatok fel többet, mert nem működött rendesen valamelyik… De akkor azt ki kell kapcsolni és törölni. Én most bekapcsoltam és beállítottam rendesen azt, amelyiket én szoktam használni, és jó is.